„A játszótársam mondd, akarsz-e lenni…” (Kosztolányi Dezső) ehhez pedig kell egy jó „játékmester”

Kincskeresők virtuális kézikönyve

Honnan indultam és hová tartok? Ez a kérdés sokakat foglalkoztat. A válaszokat mindenki az élete során megkapja, csak elmegy mellettük ha nem tudja mire kellene figyelnie…

Elolvasom végig!

Pilla jelen pillanatai

Érzem a változást. Bennem és körülöttem.

Szinte minden pillanat varázsütésére reagálok. Figyelem a bolygó állásokat, amikor valami érzelmileg megérint, ahogy azt a korábbi írásaimban tanácsoltam is másoknak.

Odáig jutottam, hogy hullámok egymásutánját próbálom megülni. Lehetőleg egyenes gerinccel.

Naponta, óránként, percenként … egyre sűrűbben következnek. Hol így, hol úgy, sikerül is … ahogy éppen az adott pillanatból ki tudom hozni a maximumot. A "siker"-ül szó nem igazán helyénvaló erre az állapotra. „Csak” létezem együtt a társammal az Univerzum lüktetésére.

Megvalósuló tudás

A hétköznapok körforgása magával ragadott egy időre. Istennek hála, azért jutott időm tanulásra is és elkészülhetett első „művem”. Az élet mandalája immár kártyajátékként megjelenve segíti azokat, akik erre fogékonyak. Asztrozófiai tanulmányaim ismeretanyagát öleli fel játékos formában.

Hogyan válasszunk csillagot?

Szó szerint az élet kínálta a témát, amit most felvetek. Gyermekeimtől születésnapomra kaptam ajándékba egy csillagot. Olyan igazit ám, ami az égen látható :-)
A csillagok üzenete meghatározhatja, alakíthatja jövőnket, ha figyelünk rejtett jelentéseire.
Ha úgy alakul az életed, hogy csillagot szeretnél választani, szívesen segítek. Iránymutató lehet hozzá a személyiséged, a jelenlegi élethelyzeted, az a pillanat amikor az ötlet megfogalmazódott benned, vagy az az üzenet, amit közvetítenél általa.

Vágyak megvalósítása és a félelem legyőzése

Alkossunk vágyképet vagy akár mozgófilmet mindabból amit fontosnak tartunk. Idézzük fel a képet egy héten át minden reggel és este. Ha felüti fejét bennünk a félelem, harag, erős negatív indulat, legyen készen "vágymontázsunk", hogy átala átalakíthassuk energiáinkat. Minden egyes így "elkapott" energia, hozzásegít bennünket a vágyaink közelebb kerüléséhez. Egy idő után vadászni fogjuk a negatív energiák felfedezését, mert elhozzák nekünk a vágy megvalósulását.

Egy lélekpillangó története 3.rész

3. rész Pilla első szárnyalása a Macchu Pichuhoz vezetett. Ezt az útját is a tündérek igazgatták, mert még neki is meglepetést okozott az, hogy szinte csak ki kellett gondolnia, és már repült is. Szabadnak és bátornak érezte magát. Ott történt meg vele ismét a csoda. A szerelem, ami kis pápaszemes lepkéből pillangóvá varázsolta, megint rátalált. Most azonban szerelmet érzett minden élőlény iránt. Szinte belesajdult mindene, amint a fákat, köveket, növényeket megérintve átvette azok rezgését. Extázisban rebegtette szárnyait.

Egy lélekpillangó története 2.rész

Telt - múlt az idő. Pilla élvezte az anyaság csodáit. Gondoskodott a csöppségekről és figyelte kis szárnypróbálgatásaikat. Gyönyörködött fejlődésükben és örömmel látta színesedni, kiteljesedni őket.
(2015.03.05)

Egy lélekpillangó története 1. rész

Pilla emlékek nélkül ébredt egy szűk burokban erre a csodálatosan színes világra. Amint a burok felpattant, olyan ősi energiát érzett magában, mintha évezredek óta gyűjtögette volna megszületéséhez. Vibrált a teste és bontogatni kezdte szárnyait is a félhomályban. A Nap fénye ekkor csillant meg a horizonton. Teljesen elbűvölte a kis Pillát. Olyan erővel azonosult a Nap energiájával, hogy környezete szinte megrémült.

Az „Életed mandalája”

Az „Életed mandalája” program elengedhetetlen kelléke egy olyan személyes életviteli napló, amit napról napra vezetünk magunknak, vagy akár szülőként is elkezdhetünk gyermekünk számára
és a gyermek folytathatja, amikor már éretté válik rá. Személyes használati útmutatónak is nevezhetném, ami a kritikus helyzetekben segíti döntéseinket.